Létezik-e az örökké tartó szerelem, ami még a halált is maga mögé utasítja? Rengetegszer találkoztak már a régészek kettős temetéssel, ahol egy síron belül két ember volt eltemetve. Azonban csak néhányan mutattak bensőséges kapcsolatot egymás iránt. Ez a feltárás viszont, biztos megérinti a szívedet.

Ezen ritka felfedezések közé tartozik a Hasanlu csontváz története. A régészek 1972-ben találták meg a két csontvázat egy gödörben a Solduz-völgy ásatási helyén, Nyugat-Azerbajdzsán tartományban, Iránban.

A pár felfedezése óta rengeteg spekuláció van a csontvázakkal kapcsolatban, és arról, hogy valóban szerelmeseket látunk-e. A bensőséges módon eltemetődött pár egyszerre halt meg 2800 évvel ezelőtt. Látszólag örök szerelemmel csókolják egymást.

A Pennsylvania Egyetem kutatói úgy becsülik, hogy az úgynevezett Hasanlu szerelmesei kb. 800 körül hunyhattak el. Az is világos, hogy a bal csontváz nő és a jobb pedig férfi. Mindketten kb. 1,60 m magasak voltak.

A mai napig találgatnak az emberek a két ember eltávozását illetően. Ugyanis tisztán láthatjuk a férfi koponyáján éktelenkedő lyukat.

Hogy pontosan mi történt 2800 évvel ezelőtt, azt senki sem tudja. Csak a pár ismeri az igazi történetet. Talán egy napon megtudhatjuk, mi történt, és mi az üzenet a titokzatos csók mögött.

Az biztos, hogy régen éltek és szerették egymást, sőt még a halál sem tudta elválasztani őket egymástól.

Hirdetés