Minden pár életében vannak mélypontok, amikor úgy érzik, hogy a legjobb az lenne, ha külön folytatnák útjaikat. Sokszor ez csak egy rövid időszak és egyszerűen túljutnak rajta, hiszen rájönnek, hogy valójában szeretik egymást.
Van úgy azonban, amikor nem ez a helyzet, amikor a legjobb tényleg az lenne mindkettőjük számára, ha szakítanának.
Nehéz különbséget tenni aközött, hogy csak egy átmeneti mélypontról van szó, vagy pedig komoly gondokról.
Nyilván előfordul, amikor csak a pillanat hevében mondunk valami olyat, amit később megbánunk, hiszen nem gondoljuk komolyan. Viszont ha az ellenkezője bizonyosodik be, akkor érdemes átgondolni a dolgokat.

1. “Mit gondolhattam, amikor összejöttem veled?!”
Ez a mondat arra utal, hogy legszívesebben kitörölné az életéből az elmúlt időszakot, hiszen nem volt számára benne semmi jó… vagy éppenséggel több volt a rossz, mint a jó.

2. “Nem tudom, miért vagyok még veled!”
Leginkább arra utal, hogy legszívesebben szakítana, csak túl gyáva hozzá.

3. “Semmi kedvem beszélgetni veled!”
Nyilván ilyet nem mondunk annak, akit szeretünk, hiszen arra utal, hogy a legjobb az lenne, ha nem lenne ott.

4. “Ja-ja, csak már hallgass!”
Egy nagyon durva kifejezésmódja annak, hogy már nem tiszteli a másikat.

5. “Majd ha kíváncsi leszek a véleményedre, szólok!”
Ez nagyon hasonló az előbbihez. Arra utal, hogy már nem érdekli a másik érzése vagy mondanivalója.

6. “Senki sem tart vissza!”
Amikor valaki ilyet mond, az valószínűleg azt jelenti, hogy már szakítani szeretne, de úgy, hogy a másik kezdeményezzen.

7. “Csak az időmet fecsérlem rád!”
Ez az egyik leginzultálóbb kifejezése annak, hogy “már nem tisztellek és nem szeretlek”.

Hirdetés