A kisgyerekek még nem úgy látják és gondolják a dolgokat, mint a felnőttek és ezért néha – számunkra – nagyon vicceseket alakítanak. Összegyűjtöttünk 18 képet a kisgyerekek  “csínytevéseiről”.

1. Farsangkor Darth Maul szerettet volna lenni. Gondolta, egyedül is meg tudja oldani. 🙂

2. Ez a két kis srác teljesen levágatta a haját, hogy összekeverjék őket a tanárok. 🙂

3. “A 8 éves fiam ma korábban kelt mint mi, hogy reggelit készítsen nekünk. :)”

4. Adtam 1-1 dollárt és azt mondtam nekik, hogy az orrukkal kell a falon tartani azt. Akié leesik veszít, a másik pedig megkapja mind a 2 dollárt. Nem hittem volna, hogy 3 órán keresztül fogják bírni.

5. “A 6 éves kisfiúnk megharagudott ránk és elhatározta, hogy világgá megy. Mondtuk neki, hogy ha kell valami, nyugodtan jöjjön vissza. Vissza is jött… hogy magával vigye a macskát is.”

6. Még tanulja a bújócska csínját-bínját. 🙂

7. Nem tudom mi ellen tüntet, de biztos jó dolog.

8. Nem ismerek olyan kisgyereket, aki legalább egyszer ne próbálná meg levágni a saját haját.

9. “Szerettünk volna egy jó képet a kislányunkról. Végül is sikerült!” 🙂

10. “Szerettünk volna egy normális képet a fiúnkról, de hát, a nindzsákat nem könnyű lekapni.”

12. Kár, hogy gyerekkoromban nem volt se gördeszkám, se lombfúvóm. 🙂

13. “12 éves unokaöcsém kíváncsi volt, hogy mi van a festékszóró spray-ben, hát felnyitotta.”

14. “A 3 éves kislányunknak van egy doboza az ágya alatt, amibe pénzt, kést és pisztolyt rakott. Aggódnunk kéne?”

15. Ha neki így kényelmes, miért ne?!

16. “A feleségemmel lett egy 2. kisbabánk is. A nagyobbik kislányunk ezért úgy döntött, világgá megy.”

17. “A 8 éves kisöcsém mindig is szeretett volna hóangyalt csinálni, de még sosem találkozott hóval. Egészen tegnapig… persze azért megpróbálta.” 🙂

18. A kislány mindig figyelte, hogy hogyan sminkel az anyukája. Gondolta, ő is kipróbálja. 🙂

19. “A 4 éves húgom széttépte a karácsonyra kapott pénzét, mert máshogy nem tudta belerakni a perselyébe.”