Az édesanyám előre tudta, anélkül, hogy szóltam volna róla, vagy, hogy egyáltalán én tudtam volna róla, hogy terhes vagyok. Elmagyarázta, hogy a várandósságnak vannak előjelei, amiből egyértelműen lehet arra következtetni. Csak, hogy néhány példát említsek: eltűnt csípő, vagy olyan ételektől való undorodás, amit régebben szerettem és örömmel ettem.

Nem árt ha te is tisztában vagy vele, hogy a terhesség előjelei sokban hasonlítanak a menstruációs fájdalmakhoz és panaszokhoz. Vannak, akik alhasi görcsökről vagy a mellek túlérzékennyé válásáról meséltek.

Miután a nők áldott állapotba kerülnek, testük keményen el kezd dolgozni, hogy a felkészülhessen a 40 hétig tartó, baba fejlődésre.

A legelején a változások, mind-mind a testen belül zajlanak, aminek a tünetei, néha lázzal társuló megbetegedéssel, vagy szimpla fáradság érzettel keverhető össze. Itt van az a 14 előjel, ami egyértelműsíti a dolgokat, miszerint babát vársz.

1. Várandósság alatt felborul a nők hormonháztartása. Ez leginkább az ösztrogén és progeszteron nevű hormonokat érinti. Ennek következtében, teljesen megszűnik a menstruációs vérzés.

2. Hányinger – egész nap.

Konkrétan ez a legjellemzőbb tünete a terhességnek. Némelyik nőnél a fogantatást követően jelentkeznek ezek a panaszok, ám vannak olyanok is, akiknek csak hetekkel később jelentkeznek.

A leggyakoribb előfordulása reggel van, de a nap folyamán bármikor felléphet a hányinger. Ébredést követően mindenképp egyél valamit, napközben is tarts magadnál egy kevés kekszet vagy aszalt gyümölcsöt és ásványvizet is. Ha többször eszek keveset, nem fog olyan gyakran jelentkezni a probléma.

3. Érzékeny nő nemiszerv

Ez a terület megduzzad és érzékennyé válik. Húsosabb lesz, mint régebben, mert a progeszteron szinted megnőtt.

4. A legtöbb nő keble terhesség alatt igen érzékennyé vélik. De terhesség alatt ez sokkal érzékenyebb lesz. A hormonok növekedése miatt megnőnek a mellek is, illetve a bimbó és a bimbóudvar sötétebb színű lesz, ezért oda kell rá figyelni és ápolni kell.

5. Kimerültség, fáradtság

A várandósság első hetében jelentkezhetnek ezek a tünetek. Gyorsabban elálmosodsz, és sokkal nehezebb lesz a reggeli ébredés. A nap folyamán is álmosnak, kimerültnek érzed majd magad, sőt a testmozgás is nehezedre fog esik. A hormonháztartás felborulása miatt, még egy olyan egyszerű dologban is elfáradsz, mint a vásárlás.

Nyilván ezeket a tüneteket nem lehet csak a terhességre kivetíteni, okozhatja például. stressz, fáradtság, depresszió, megfázás és más betegségek is.

6. Fejfájás

Mivel folyamatos változáson mennek végbe a hormonjaid, ezért tapasztalhatsz fejfájást, a várandósság korai szakaszában is.

A fejfájást egyébként sok minden más is okozhat, például: folyadékhiány, migrén, időjárás-változás (frontérzékenység), látási problémák.

7. Gyakori vizelés

A hormonok miatt gyakrabban kell kimenned a mosdóba, ilyenkor sokan abban a hitben vannak, hogy felfáztak. És ez bizony az egész terhesség alatt így lesz, ugyanis a méh nyomni fogja a húgyhólyagot.

Sűrű vizelés fő problémája lehet húgyúti fertőzés, diabétesz, vagy sok folyadék illetve kávéfogyasztás.

8. Vágy olyan ételek iránt, amit nem szerettél és undorodás olyan ételektől, amit szeretsz.

Arra még nincs logikus magyarázat, hogy miért vagyunk rosszul bizonyos ételektől. Sokan úgy gondolják, hogy azért vannak ezek a rosszullétek, mert a baba egészségét védik a káros anyagoktól. De a terhesség későbbi szakaszában lesznek olyan helyzetek mikor bizonyos ételeket megkíván az anya.

Más magyarázat lehet még erre tünetre a depresszió, egyes tápanyagok hiánya ugyanúgy fokozhatja az ételek iránti vágyakozást.

9. Szagérzékenység

Vannak olyan illatok és szagok melyeket régen szerettél, de terhesség alatt viszont kellemetlenek számodra, amitől rosszullét alakul ki. Sőt, más illatokat is erőteljesebbnek fogsz érezni. Ez az ösztrogén nevű hormon miatt van.

10. Szédülés, ájulás

A terhesség alatt gyakran szédülésre vagy esetleg ájulásra is sor kerülhet, mert leesett a vércukorszinted. Sokat segíthet ha például többször eszel keveset. Fontos, hogy legyen nálad olyan étel, amit megehetsz akkor, mikor rád tör a rosszullét.

 

11. Az emésztőrendszer működése megváltozik.

A terhesség alatt a simaizmok ellazulnak, csökken a bélmozgás, emiatt gyakori a székrekedés. Ha étrendet váltasz ez a probléma is orvosolható. Napi szinten 1,5-2 liternyi folyadékbevitel javasolt. Mindemellett egyél sok gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret, natúr joghurtot, aszalt gyümölcsöket.

Mivel a nyelőcső záróizma ellazul, gyomorsav böfögés, gyomorégés, reflux alakulhat ki, emiatt tudnak a nők könnyebben hányni.

 

12. Magasabb testhőmérséklet és pulzusszám.

A várandósság alatt megnő a testhő. Sokan ilyenkor egyből betegségre gyanakodna, de semmi ok az aggodalomra, ez egy normális tünet.

Terhesség alatt magasabb lesz a pulzus. Az elején lecsökkenhet, de aztán visszaváltozik normális értékre. Az előrehaladott terhességnél, a méh nyomja a rekeszizmot, ami miatt az anyuka hamar elfárad. A növekvő méh miatt visszeres lehet a comb. Nem kizárt az  aranyeres csomók kialakulása és könnyen lehet a székrekedés következménye.

13. A menstruáció késése, megváltozása

A késő, vagy kimaradt vérzés a legegyértelműbb terhességi jel. Igaz, hogy manapság már sokan menstruálnak terhesség alatt is, de ez a vérzés más, mint a menstruációs vérzés.

Hirdetés